A melyiksuli.hu ismét új és hasznos képzéseket tesz elérhetővé, jelen esetben vállalatok számára! Az egyik új partnerünk, az SHL Hungary több vállalati képzéssel is hozzájárul a melyiksuli.hu kínálatának bővítéséhez.

Az SHL Hungary alapvetően kompetenciavizsgáló eszközeit forgalmazza Magyarországon, 1992 óta segíti a hazai nagyvállalatokat abban, hogy a jelentkezők közül ki tudják választani a munkát leghatékonyabban elvégezni tudó dolgozókat. Az ehhez szükséges hasznos technikákat adja át tanulóinak a képzések kereteiben, hogy minél hatékonyabban működjön a potenciális munkaerő kiválasztása és későbbi fejlesztése.
A két napos gyakorlati képzés alatt a résztvevők képessé válnak az Assessment-Development Center beépítésére a vállalat kiválasztási és karriertervezési rendszerébe, és annak önálló, hosszú távon való alkalmazására.
A képzés célja, hogy a hallgatók megismerjék az Értékelő-Fejlesztő Központok kialakításának, szervezésének és irányításának a módszertanát és gyakorlatát. Ezért olyan személyügyi szakembereknek ajánlják képzésüket, akik ezt a módszert be szeretnék építeni vállalatuk működésébe. A képzés hasznos továbbá a személyügy területén dolgozó konzultánsoknak is, akik ezzel is szélesíteni szeretnék szolgáltatásaikat.
A képzéshez egy témához kapcsolódó tankönyv is jár ajándékba, mellyel igazán elmerülhetnek a hallgatók az ÉFK rendszer kialakításában és használatában.
A két napos gyakorlatias képzés keretében saját élményeken és személyes megtapasztaláson keresztül sajátíthatják el a hallgatók el a hatékony munkaerő-kiválasztás és -fejlesztés bevált technikáit.
A képzésen való részvételt elsősorban azoknak a személyügyi szakembereknek ajánlják, akik önállóan, saját elképzeléseik szerint, vállalaton belül szeretnék megoldani a kiválasztással és fejlesztéssel kapcsolatos feladatokat, és hosszabb távon, a vállalati humánpolitikai rendszer részeként akarják használni az SHL eszközeit.
A képzéshez egy témához kapcsolódó tankönyv is jár ajándékba, amely egy több száz oldalas segédanyag, komoly és elismert szakmai olvasmány.

Az SHL Hungary nemcsak a HR területén tart kiemelkedő képzéseket, hanem önismereti, vezetői és belső együttműködés-fejlesztési tréningekkel is hozzájárul egy vállalkozás sikeres működéséhez.