Szeptembertől jelentősen drágulnak a felnőttképzés keretében, tanfolyami keretek között elsajátítható OKJ képzések
Ha valamilyen OKJ-s szakképesítést szeretnél a közeljövőben szerezni, akkor jól teszed, ha az új Országos Képzési Jegyzék (OKJ) bevezetése előtt, még augusztusban beiratkozol egy OKJ tanfolyamra. 2013 szeptember 1-e után, már csak az új, megváltozott feltételekkel indíthatnak az oktatási intézmények képzéseket, amely egyes szakmák megszerzése esetén akár kétszeres tanfolyami költséget is jelenthet. Ennek legfőbb oka, hogy a felnőttképzés területén az új OKJ szabályozása - az eddigiektől eltérően - kötelező minimális óraszámokat ír elő, amely jelentősen megnöveli a munka mellett - a jellemzően hétvégén és esténként tartható órák miatt - a képzések teljes időtartamát.
Az új OKJ szabályozása előírja azt is, hogy milyen típusú tanfolyam milyen képzési formában oktatható, amely szerint a jövőben korlátozott lesz azon szakképesítések köre, amelyekhez szükséges elméleti ismereteket távoktatás vagy e-learning formájában el lehet sajátítani. A tantermi oktatásokon való részvétel széleskörű előírásával feltehetően a törvényalkotók célja a tudásanyag átadásának szigorűbb ellenőrzése, ezáltal a képzések színvonalának emelése.
A melyiksuli.hu országos képzési adatbázisából jelenleg 50 oktatási intézmény közel ezer különböző OKJ tanfolyama közül válogathattok! (OKJ tanfolyamok listája itt!) Szinte minden oktatási partnerünknél számos kedvezményes képzési lehetőség közül választhattok, amelyeket mindenképpen érdemes most kihasználni, hiszen szeptembertől már csak a megváltozott, új feltételek mentén indíthatnak a felnőttképzők tanfolyamokat. Jelentős megtakarítást érhettek el, ha a szakmai gyakorlat megszerzéséhez Ti magatok kerestek megfelelő helyet lakóhelyetek közelében és az elméleti ismereteket távoktatás vagy e-learning formájában sajátítjátok el, ahol erre van lehetőség. A további kedvezmények mértéke és köre igen változó, a leggyakoribbak:
Amennyiben a melyiksuli.hu oldalán keresztül jelentkeztek, partnereinktől függően általában 3-5%-os melyiksuli.hu online jelentkezési kedvezményben részesülhettek, amely egy 150-200 ezer forintos képzés esetén már jelentős megtakarítás lehet. A melyiksuli.hu oktatási portálon található képzési ajánlatok mindig legalább olyan kedvezőek, mintha az intézményeknél közvetlenül jelentkeznétek, amire árgaranciát is vállalunk!
További kérdéseitekre szívesen válaszolunk online vagy telefonos ügyfélszolgálatunkon keresztül!