A beérkezett tanfolyami jelentkezések összesítése alapján elmondhatjuk, hogy az egész évben folyamatosan induló OKJ tanfolyamokra idén augusztusban jelentkezett a résztvevők egynegyede- derül ki a melyiksuli.hu által közzétett statisztikából. A kiugró jelentkezésszám nem véletlen, hiszem a legtöbben még a régi OKJ szerint, kedvezőbb feltételekkel (rövidebb idő alatt és olcsóbban) szeretnének szakképesítést szerezni. Szakértői becsésünk szerint a tavalyi évhez hasonló augusztusi fellendülés után jelentősen visszaeshet az érdeklődés az OKJ tanfolyamok iránt, bár még néhány hétig valószínűleg be lehet csatlakozni az augusztusban elindított képzésekre, ahol erre a létszám még lehetőséget ad.
Az augusztusi hónap kivételével idén viszonylag kiegyensúlyozottan alakult a felnőttképzésekre jelentkezők időbeli eloszlása a melyiksuli.hu portál jelentkezési statisztikái alapján. Mérsékeltebb, átlag alatti érdeklődés csak februárban, valamint a júliusi kánikula idején volt tapasztalható, miközben augusztusban minden korábbi évnél nagyobb érdeklődés volt megfigyelhető: az egész évben folyamatosan induló tanfolyamokra jelentkezők aránya jelentősen meghaladta a tavalyi évben mért 20 százalékot. A jelentkezők kiugró száma a szeptember 1-től életbe lépő változásoknak köszönhető: sokan előrehozták jelentkezésüket, hogy még a régi OKJ feltételei szerint szerezhessenek szakképesítést. Ez azonban óhatatlanul a későbbi, őszi keresletet veti majd vissza, az őszi hónapok a tavalyi évben átlag felett járultak hozzá az egész évben jelentkezők arányához.
Idén szeptemberben és októberben várhatóan a korábban már elindított tanfolyamokra való lehetséges becsatlakozások némiképp kompenzálhatják az augusztusra előrehozott jelentkezésket, azonban a szeptember elseje után indított, új OKJ szerinti tanfolyamoknál erre már nem lesz lehetőség. Úgy látjuk, hogy a legtöbb felnőttképző intézmény egyelőre kivár az új OKJ képzésekre vonatkozó ajánlatai kidolgozásával, új OKJ-s tanfolyamokat a legtöbben csak év végén vagy jövő év elején terveznek indítani, amely átmenetileg a felnőttképzési kínálat szűküléséhez vezethet, viszont a későbbiekben a felnőttoktatásban is visszarendeződhet a korábbi gyakorlatnak megfelelő, kétpólusú, azaz őszi-tavaszi kiemelt jelentkezési időszak.