Melyiksuli Blog

Már a melyiksuli.hu oldalon is jelentkezhetsz az IMEC szeptemberben induló “dupla” szemeszterére

A marketingkommunikációs és PR kommunikációs képzések sikerére alapozva az IMEC ősztől mindkét témában indít képzést, méghozzá az ELTE Média és Kommunikáció Tanszékével együttműködve. A melyiksuli.hu oldalon keresztül most ráadásul kedvezményesen jelentkezhetsz a kurzusra!

IMEC

Az IMEC kommunikációs kurzusai egyaránt szólnak diákoknak, egyetemi hallgatóknak, valamint a szakmában dolgozó pályakezdőknek, és azoknak a kommunikációval foglalkozó szakembereknek, akik ismereteiket bővíteni kívánják más területek, szektorok megismerésével.  Aki a kurzusok végén leteszi az opcionális vizsgát, nem csupán oklevelet kap, hanem a Magyar Reklámszövetség tagjai közé is felvételt nyer.

Az IMEC diákjai pályázhatnak gyakornoki pozíciókra vagy akár álláslehetőségekre is, valamint konzultációkra és látogatásra is lehetőségük nyílt a különböző együttműködő partnereknél. Akik éltek ezzel a lehetőséggel, ők betekintést nyerhettek pl. a Saatchi & Saatchi budapesti irodájának működésébe és munkájába, illetve részt vehettek videoklip és reklámforgatásokon is.

Most volt az első alkalom, hogy az IMEC hátrányos helyzetű, tehetséges diákoknak úgynevezett előadói ösztöndíjat hirdetett meg. Erre az ösztöndíjra pályázni ismét lehetőség van az ősszel induló kurzuson. Mindemellett a nappali tagozatos hallgatók kiemelt, 61%-os kedvezménnyel jelentkezhetnek a képzésre, melyről bővebb információ a melyiksuli.hu oldalán ITT található.

A képzés felépítése és a tematika nem sokat változott az előzőekhez képest, inkább a jelenlegi trendekre fektetnek hangsúlyt, bizonyos témákat jobban körüljárva. Az előadói csapat számos közismert szakemberrel bővült, többek között Bus István, a Playboy főszerkesztője, Egri Gábor, a MÜPA kommunikációs igazgatója, Németh Béla az Initiative Média regionális ügyvezetője, Kolosi Péter, az RTL Klub vezérigazgató-helyettese és programigazgatója, valamint Pallagi Ferenc, a Bors főszerkesztője is csatlakozik az IMEC csapatához.

Akik július 10-e előtt jelentkeznek a szeptemberi képzésekre, most 15% kedvezményben részesülnek.